Oscar Wilde: A csalog�ny �s a r�zsa

- Azt �g�rte, t�ncol velem, ha piros r�zs�t viszek neki - ki�ltotta a di�k -, csakhogy az �n kertemben nincs egyetlen sz�l piros r�zsa!
Hallotta ezt a csalog�ny f�szk�ben, az �r�kz�ld t�lgy m�ly�n, kin�zett a lev�lr�seken �t, �s elcsod�lkozott.



- Nincs a kertemben egyetlen sz�l piros r�zsa! - ki�ltotta a fi�, �s sz�p szeme megtelt k�nnyel. - Milyen apr�s�gokon m�lik is a boldogs�g! Olvastam mindent, amit a b�lcsek �rtak, ismerem a tudom�nyok titkait, m�gis t�nkremegy az �letem egyetlen sz�l piros r�zsa miatt.
- V�gre egy h�s�ges szeret� - mondta a csalog�ny. - R�la �nekeltem minden �jszaka a csillagoknak, b�r nem ismertem; r�la mes�ltem minden �jszaka a csillagoknak, �s most itt �ll el�ttem. Haja s�t�t, mint a bimb�z� j�cint, ajka piros, mint a v�gy r�zs�ja; de a szenved�ly olyan halov�nny� tette az orc�j�t, mint a s�padt elef�ntcsont, �s a szomor�s�g r�nyomta b�lyeg�t a homlok�ra.
- A herceg b�lt ad holnap �jszaka - suttogta a di�k -, �s az �n szerelmem ott lesz a t�rsas�gban. Ha viszek neki egy sz�l piros r�zs�t, hajnalig velem t�ncol. Ha viszek neki egyetlen sz�l piros r�zs�t, a karomban tarthatom, �s � majd r�hajtja fej�t a v�llamra, �s a kez�t a kezembe z�rom. De nincs piros r�zsa a kertemben, �gy h�t magamban fogok �lni, �s � majd elsuhan mellettem, r�m se pillant, �s a sz�vem meghasad bel�.
Leborult a f�re, kez�be temette arc�t, �s s�rt.
- A legh�s�gesebb szeret�, k�ts�gk�v�l - mondta a csalog�ny, - Amir�l �n �nekelek, azt � v�gigszenvedi; ami nekem �r�m, neki gy�trelem. Bizony, csod�latos dolog a szerelem! �rt�kesebb a smaragdn�l, dr�g�bb a dr�ga op�ln�l. Gy�ngy�n �s gr�n�talm�n meg nem v�s�rolhat�, nem is �rus�tj�k a v�s�rtereken. Nem kaphat� a keresked�kn�l, nem is lehet lem�rni az aranym�rlegen.

- Mi�rt s�r? - k�rdezte a kis z�ld gy�kocska, m�g fark�val egyens�lyozva elsurrant mellette.
- Vajon mi�rt? - k�rdezte a pillang�, aki ide-oda t�ncolt a napsug�rban.
- Vajon mi�rt? - suttogta a szomsz�dj�nak l�gyan, halkan a sz�zszorsz�p.
- Egy sz�l piros r�zs��rt s�r - mondta a csalog�ny.
- Egy sz�l piros r�zs��rt? - ki�ltott�k. Milyen nevets�ges! - �s a gy�kocska annyira cinikus volt, hogy hangosan is felnevetett.
De a csalog�ny �t�rezte a di�k szomor�s�g�nak titk�t, �s n�m�n �ld�g�lt a t�lgyf�n, �s a szerelem miszt�rium�n gondolkodott.
Azt�n egyszerre csak sz�tt�rta barna sz�rnyait, �s a leveg�be emelkedett. Mint �rny�k suhant �t a ligeten, mint az �rny�k lebegett a kert f�l�tt. Gy�ny�r� r�zsafa �llt a p�zsit k�zep�n, amikor megpillantotta, leereszkedett hozz�, �s meg�lt az egyik �g�n.
- Adj egy sz�l piros r�zs�t - sz�l�totta meg -, �s �n el�neklem �rte a legszebb dalt, amit csak tudok.
De a r�zsafa megr�zta a fej�t.
- Az �n r�zs�im feh�rek - felelte -, feh�rek, mint a tenger tajt�ka, feh�rebbek, mint a hegycs�csokon a h�. De menj a b�ty�mhoz, aki a v�n nap�r�t fonja k�r�l, � tal�n megadja neked, amit k�v�nsz.
�gy a csalog�ny �trep�lt ahhoz a r�zsaf�hoz, amelyik a nap�r�t fonja k�r�l.
- Adj egy sz�l piros r�zs�t - sz�lt hozz� -, �s �n el�neklem �rte a legszebb dalt, amit csak tudok.
De a r�zsafa megr�zta a fej�t.
- Az �n r�zs�im s�rg�k - felelte -, s�rg�k, mint a hable�ny haja, aki borosty�ntr�nuson �l, �s s�rg�bbak a r�ten vir�gz� n�rciszokn�l, miel�tt lev�gja �ket az arat� sarl�ja. De menj a b�ty�mhoz, aki hajt a di�k ablaka alatt, � tal�n megadja, amit k�v�nsz.
�gy a csalog�ny odarep�lt ahhoz a r�zsaf�hoz, amely a di�k ablaka alatt n�tt.
- Adj egy sz�l piros r�zs�t - sz�lt hozz� - �s �n el�neklem �rte a legszebb dalt, amit csak tudok.
De a r�zsafa megr�zta a fej�t.
- Az �n r�zs�im pirosak - felelte -, pirosak, mint a galamb l�ba, �s pirosabbak a nagy korall-legyez�kn�l, amelyek az �ce�n �regeiben lengedeznek. De a t�l megdermesztette nedveimet, a f�ny elpuszt�totta bimb�imat, �s a vihar let�rdelte �gaimat, nem lesznek r�zs�im ebben az eg�sz esztend�ben.
- Csup�n egyetlen sz�l piros r�zs�t szeretn�k - ki�ltotta a csalog�ny -, egyetlen sz�l piros r�zs�t! H�t nincs m�d r�, hogy megkaphassam?
- Van egy m�dja - felelte a fa -, de az olyan rettenetes, hogy el sem merem mondani.
- Mondd csak - sz�lt a csalog�ny -. nem f�lek.
- Ha piros r�zs�t szeretn�l - mondta a fa -, magadnak kell el�var�zsolnod �nekeddel a holdf�nyben, �s �nn�n sz�ved v�r�vel kell majd megfestened. A kebledet t�visnek szegezve kell �nekelned. Teljes �jszaka kell �gy �nekelned, �s a t�visnek �t kell sz�rnia a sz�vedet, �s eleven v�rednek �t kell �m�lnie az �n ereimbe �s v�remm� kell v�lnia.
- A hal�l nagy �r egy piros r�zs��rt - ki�ltotta a csalog�ny -, �s az �let mindenkinek dr�ga kincs! Olyan j� el�ld�g�lni a z�ld erd�ben, �s figyelni a napot aranyszeker�n �s a holdat gy�ngy�s kocsij�n. �des a galagonya illata, �des a v�lgyben rejt�z� harangvir�g �s a dombokon ny�l� hangaf�. De a szerelem t�bbet �r, mint az �let, �s mi egy mad�r sz�ve egy emberi sz�vhez k�pest?
Ezzel sz�tt�rta sz�rnyait, �s a leveg�be emelkedett. Mint �rny�k, suhant el a kert f�l�tt, s mint az �rny�k, lebegett v�gig a ligeten.

A di�k m�g mindig ott fek�dt a f�ben, �s sz�p szem�ben m�g fel sem sz�radtak a k�nnyek.
- L�gy boldog - ki�ltotta a csalog�ny -, l�gy boldog; megkapod a piros r�zs�t! �letre h�vom �nekemmel a holdf�nyben, �s �nn�n sz�vem v�r�vel festem meg. Viszont annyit k�rek csup�n, hogy h�s�ges szeret� l�gy, mert a szerelem b�lcsebb, mint a b�lcselet, m�rpedig az igen b�lcs, �s er�sebb a hatalomn�l, pedig az nagyon er�s. L�ngsz�n a sz�rnya, �s a teste is mint a l�ng. Ajka �des, mint a m�z, �s lehelete ak�r a t�mj�n.
A di�k f�ln�zett a f�b�l, oda hallgatott, de nem �rtette, mit mond neki a csalog�ny, mert csak olyasf�le dolgokr�l tudott, amelyekr�l a k�nyvek besz�lnek.
De a t�lgyfa meg�rtette, �s elszomorodott, mert nagyon szerette az �gai k�zt f�szkel� kis csalog�nyt.
- �nekelj nekem m�g b�cs�z�ul - suttogta -, nagyon egyed�l leszek majd n�lk�led.
A csalog�ny �nekelt h�t a t�lgyf�nak, �s a hangja olyan volt, mint az ez�stkors�b�l felcseng� v�zcsobog�s. �s mikor befejezte a dalt, a di�k felkelt, s el�vette zseb�b�l a jegyz�f�zet�t �s ir�nj�t.
- K�ts�gk�v�l van forma�rz�ke - mondta mag�ban, m�g kereszt�ls�t�lt a ligeten -, ezt nem lehet tagadni; de vajon mit �rez k�zben? Att�l tartok, semmit. Nyilv�n olyan, mint a legt�bb m�v�sz; mer� st�lus, �szintes�g n�lk�l. Nem �ldozn� fel mag�t m�sok�rt. Csak a zen�vel t�r�dik, hiszen tudni val�, hogy minden m�v�szet �nz�.
Azzal bement a szob�j�ba, lefek�dt keskeny szalma�gy�ra, elgondolkozott szerelm�n, �s nemsok�ra elnyomta az �lom.

Amikor pedig a hold f�nn ragyogott az �gen, a csalog�ny odarep�lt a r�zsaf�hoz, �s t�visnek fesz�tette kebl�t. Eg�sz �jszaka �nekelt t�vissel a kebl�ben, �s a hideg, krist�lyos hold lehajolt hozz�, �gy hallgatta. Eg�sz �jszaka �nekelt, �s a t�vis egyre m�lyebben f�r�dott kebl�be, �s sz�ve v�re egyre apadozott.
El�bb a szerelem �bred�s�r�l dalolt egy ifj� meg egy fiatal l�ny sz�v�ben. �s a r�zsafa legfels� �g�n vir�gba sz�kkent egy csod�latos r�zsasz�l, �gy t�rta ki egyik szirm�t a m�sik ut�n, ahogy egyik dal k�vette a m�sikat. Eleinte halov�ny volt, mint a k�d a foly� felett - halov�ny, mint a hajnal l�ba, �s ez�st�s, mint a virradat sz�rnya.
De a fa r�ki�ltott a csalog�nyra, hogy szegezze mell�t er�sebben a t�visnek.
- Szorosabban, kis csalog�ny - ki�ltotta a fa -, vagy megvirrad, miel�tt elk�sz�lne a r�zsa!
S �gy a csalog�ny m�g er�sebben nekifesz�tette a kebl�t a t�visnek, egyre hangosabban �s hangosabban �nekelt, mert a szenved�lyr�l dalolt, amely egy f�rfi �s egy hajadon lelk�ben sz�letik.
�s enyhe p�r �nt�tte el a r�zsa szirmait, ahogy a v�leg�ny arca elpirul, amikor megcs�kolja menyasszonya ajk�t. De a t�vis m�g nem hatolt a csalog�ny sz�v�be, s �gy a r�zsa bimb�s belseje feh�r maradt, mert csak egy csalog�ny sz�ve v�re festheti karmazsinpirosra egy fesl� r�zsa szirmait.
�s a fa r�ki�ltott a csalog�nyra, hogy szor�tsa mag�t jobban a t�vishez.
- Szorosabban, kis csalog�ny - ki�ltotta a fa -, vagy megvirrad, miel�tt elk�sz�lne a r�zsa!
S �gy a csalog�ny m�g er�sebben fesz�tette kebl�t a t�visnek, a t�vis belef�r�dott a sz�v�be, �s a szeg�ny madarat gy�trelmes, vad k�n j�rta �t. Keservesen, egyre keservesebben f�jt a seb, vadul, egyre vadabbul sz�llt az �nek, mert a csalog�ny a szerelemr�l dalolt, amelyet beteljes�t a hal�l, a szerelemr�l, amely nem hal meg a s�rban.
�s a csod�latos r�zsasz�l karmazsinpiros lett, mint a keleti �gbolt r�zs�ja.
De a csalog�ny hangja elgyeng�lt, kis sz�rnya megereszkedett �s szeme elhom�lyosult. Halkabban, egyre halkabban �nekelt, �s �gy �rezte, valami �sszeszor�tja a tork�t.
S akkor utolj�ra m�g egyszer felcsapott a dal. Hallotta a feh�r hold, �s megfeledkezett a virradatr�l, s fenn vesztegelt az �gen. Hallotta a piros r�zsasz�l, s �tj�rta a reszketeg gy�ny�r�s�g, �s a hideg hajnali leveg�ben kit�rta szirmait.
- N�zd, n�zd - ki�ltotta a fa -, kivirult a r�zsa!
De a csalog�ny nem v�laszolt, mert holtan fek�dt a magas f� k�z�tt, t�vissel a sz�v�ben.

A di�k meg kinyitotta d�lben az ablak�t, �s kin�zett rajta.
- Ejnye, milyen csod�latos szerencse - ki�ltott fel -, egy piros r�zsa! Eg�sz �letemben nem l�ttam m�g hozz� foghat�t. Olyan sz�p, hogy bizonyosan valami hossz� latin neve van. - Kihajolt, �s leszak�totta.
Azut�n felvette a kalapj�t, �s �tszaladt a professzor h�z�ba, kez�ben a r�zs�val.
A professzor l�nya a torn�con �lt, �s k�k selyemfonalat gomboly�tott egy cs�v�re, m�g kutyusk�ja a l�ba el�tt hevert.
- Meg�g�rte, hogy velem fog t�ncolni, ha hozok egy sz�l piros r�zs�t! - ki�ltotta a di�k. - �me, itt a vil�g legpirosabb r�zs�ja. T�zze ma este a sz�ve f�l�, �s ha majd egy�tt t�ncolunk, ez a r�zsa el fogja mondani, mennyire szeretem mag�t.
De a l�ny arca elborult.
- F�lek, nem illik a ruh�mhoz - v�laszolta -, k�l�nben is a kamar�s unoka�ccse n�h�ny igazi dr�gak�vet k�ld�tt nekem, �s mindenki tudja, hogy a dr�gak� t�bbet �r, mint a vir�g.
- Szavamra, maga nagyon h�l�tlan - mondta haragosan a di�k; �s a r�zs�t kihaj�totta az utc�ra, egyenesen a ker�kv�g�sba, �s egy kocsi m�ris kereszt�lg�zolt rajta.
- H�l�tlan?! - mondta a l�ny. - Maga meg goromba, ha �ppen tudni akarja; �s v�gre is, mi maga? Csak egy di�k. Aligha van olyan ez�stcsatos cip�je, mint a kamar�s unoka�ccs�nek - azzal f�lkelt a sz�k�r�l, �s bement a h�zba."

Messze, - valahol a k�pzeleted hat�rain is t�l  - volt egy �s�reg, zord hegys�g.

Nem tudni, milyen magas volt, azt sem, hogy milyen r�g�ta vigy�zta Fant�zia-orsz�g hat�r�t, de senki nem eml�kezett olyan id�kre, amikor ne a b�s feny�z�g�s t�rte volna meg a csendet �s  a hegyi feny�k suttog� hangja.

Ebben az erd�ben nem �ltek �llatok, ahhoz t�l s�t�t volt, �s �tj�rhatatlan. N�ha egy-egy fiatal mad�rka mer�szkedett csak be, akik m�g nem tudt�k, hogy az erd�t tisztelni kell... megzavarni b�k�j�t nem lehet.

F�lelmes �jjeleken azt�n, amikor a fojt� z�g�s er�sebb� v�lt, a f�nyes toll� madarak dermedten �ltek az �gakon... kis sz�v�k pattan�sig fesz�lt... �s kiterjesztett sz�rnyakkal, sebesen sz�lltak egyre messzebbre az erd�t�l...soha vissza nem t�rv�n.

Ennek az erd�nek a k�zep�n lust�n hever�szett egy szikla. Mi m�st tehetett volna eg�sz nap... K�r�l�tte  b�rsonyz�ld f�k takart�k el el�le a kil�t�st, felette a k�m�letlen nap sz�rta sugarait...annyi v�ltoz�s volt csup�n, hogy n�ha k�ken ragyogott az �g, m�skor pedig hamusz�rke felh�k simogatt�k a szikla m�lab�s tekintet�t.

A szikla nem sokat gondolkodott, hogy mi�rt is van ott... nem mondott sz�m�ra semmit az id� m�l�sa, egyszer�en tudom�sul vette saj�t a l�tez�s�t, mint megm�s�thatatlan t�ny.

T�rt�nt egyszer, egy sz�p tavaszi napon, hogy
valami apr� kapar�sz�st �rzett ott, ahol sziklagy�kerei a f�ldbe kapaszkodtak.
Csod�lkozva n�zett le, �s valami icipici, sz�nes dolgot l�tott mozgol�dni.

- Khm....grrr.... hmm... mi t�rt�nik? - pr�b�lta szavakba �nteni a gondolatait, de mivel csak n�ha-n�ha sz�lalt meg a hossz� �vtizedek alatt, nehezen form�l�dtak a szavak.

Semmi v�lasz. De a kapar�sz�s abba maradt.

A szikla megnyugodott, �s m�r kezdte is elfelejteni a dolgot, amikor apr� l�bakat �rzett, ahogy rajta futkosnak.

- Mi az m�r megint?! - dohogott. K�rben�zett, �s megl�tta h�vatlan l�togat�j�t.
Egy cseppnyi mad�rka volt, hatalmas, �jfekete szemmel, holdsug�r sz�rnyakkal, b�bor faroktollakkal, �s ametiszt-lila b�bit�val.

A szikla nem tudta mire v�lni a dolgot. Mad�rka?! Itt? Egyed�l?

- H�t te....? Hogy ker�lt�l ide...? �s....? - k�rdezte zavartan.

A mad�rka nem v�laszolt, csak n�zte a szikl�t figyelmesen. Kicsit topogott, m�g nagyon reggel volt �s a szikla h�v�s�n f�zott a l�ba.

A szikla meg, hogy nem kapott v�laszt, �gy tett, mint akit nem is �rdekel a dolog, �s t�ntet�en az eget kezdte k�mlelni.

Ezt meg a mad�rka nem b�rta sok�ig, �gy megsz�lalt:

- Nagyon egyed�l vagyok... besz�lgess�nk...

A szikla felfortyant:

- De ki vagy te?! �s mir�l besz�lgess�nk?! �s mi�rt pont idej�tt�l...? �s egy�ltal�n... Hagyj engem b�k�n...

A mad�rka nem mozdult, csak n�zte mer�en a szikl�t, majd halkan mes�lni kezdett:
- Nem tudom, hogy ker�ltem ide... repkedtem, egy meleg sz�l�ramlatra s�multam, gondolkodtam... alattam minden smaragdz�ld..., mint a v�gtelen tenger..., �s nem l�ttam m�st, csak t�ged... elf�radtam, �s lesz�lltam...

- �s hova m�sz? �s f�leg mikor...? - t�relmetlenkedett a szikla.

- Nem tudom... Zavarlak? - k�rdezte a kismad�r.

- Igen! - v�gta r� azonnal a szikla.

- Miben zavarlak? - �rdekl�d�tt a mad�rka, t�relmes hangon.

A szikla erre nem tudott mit mondani. Csak azt �rezte, hogy ez a kis sz�nes valami nem odaval�. T�l sz�nes... csicserg�s.... mozgol�d�s...

 A mad�rka �rezte, hogy nem kedveli �t a szikla, �s ezen nagyon elszomorodott. Azt sem tudta, hol van, f�radt is volt.... f�zott is.

Lekuporodott h�t a szikla t�v�ben, csendben rendezgette tollacsk�it, �s igyekezett �gy helyezkedni, hogy a napsugarai megmelengess�k diderg� lelk�t.

A szikla meg hosszan gondolkodott, hogy mit mondjon. Nem volt � besz�des, meg azt�n... olyan j�l elvolt egyed�l is.

�gy h�t... hallgattak mindketten. A mad�rka kicsit k�zelebb h�z�dott a szikl�hoz..., aki meglep�dve tapasztalta a  furcsa melegs�get, amit a tollak k�zels�ge okozott.

- Nagyon egyed�l lehetsz - sz�lalt meg v�ratlanul a kicsi. - Nem mehetsz sehova, nem j�n ide senkit, eg�sz nap csak a f�k z�g�s�t hallgatod...Nem lehet j�. - t�n�d�tt.

- Mi�rt, hogy lehetne m�sk�pp?! Szikla vagyok, az a dolgom, hogy itt legyek. �s �n itt vagyok! - vetette oda g�g�sen.

- Annyi mindent nem l�tsz...- folytatta halkan a kicsi. - Nem l�tod a v�gtelen �ce�nokat, a havas hegycs�csokat...emberekt�l ny�zsg� falvakat, kanyarg� utakat, amik v�gtelen vir�gmez�k k�z�tt h�z�dnak...

- De �n vagyok a SZIKLA! Ez nekem el�g!!! - d�h�ng�tt a sz�rke k�halom.

- Vannak �m m�g szikl�k a vil�gban - mosolyodott el a mad�rka. - Szikl�k, mit a tenger s�s ostorral csapdos napvil�gt�l napnyugt�ig. Hatalmasak, csontfeh�rek, �s er�sebbek mindenn�l...

- Hmmmm... - morgott savany�an a szikla. - Persze..... �n is er�s vagyok!!

- Az vagy... - felelte megnyugtat�an a kismad�r... - Csak kicsit morcos.... �s goromba... - tette hozz� kaj�nul.

A szikla ezen elt�n�d�tt. "Micsoda pimaszs�g...., hab�r van benne valami" - b�lintott gondolatban.
Reszelt egyet a tork�n, �s halkabban folytatta.
- Mes�lj h�t arr�l a vil�gr�l... -k�rte.

A mad�rka m�g k�zelebb h�z�dott hozz�, �s mes�lni kezdett, mindenr�l, amit r�vidke �lete alatt l�tott...

�s a szikla elkezdett l�tni. Ahogy a t�rt�net kibontakozott, az � szemei el�tt is k�pek peregtek, illatok illantak, sz�nek szikr�ztak, hangok muzsik�ltak...

A lelke, ami eddig �resen �rv�lkodott, egyszeriben megtelt megannyi sz�ps�ggel, �rz�ssel...�s �multan hallgatta a mad�rka szavait.

 K�zben bes�t�tedett. A csillagok unottan sz�rt�k f�ny�ket az �g b�rsony�ra, a Hold is felk�sz�l�dott,  jelezv�n: elj�tt a pihen�s ideje.

A mad�rka lassan felt�p�szkodott, megr�zta mag�t, �s azt mondta:

- K�s� van... Mennem kell...

- Micsoda?! Mi az, hogy menned kell?! Maradj m�g, mes�lj nekem... ne hogy elmenj!! - ocs�dott a szikla, �s hirtelen �berr� v�lt.

- �hes vagyok.. rep�ln�m kell. Itt nincs semmi... csak a feny�k �s te... - v�laszolta, kicsit szomor�an.

- De h�t mi lesz velem? Most elmondt�l itten mindent, meg er�s szikl�kat, meg enci�nk�k vir�gokat, meg azt a... tudod...azt az �tivel� micsod�t a foly�k felett...�s ezt �n l�tni akarom. Ne hagyj itt... - k�rlelte a mad�rk�t, m�r-m�r p�nikban a zord szikla.

A mad�rka megr�zta ametiszt-lila b�bit�j�t, �s felreppent a szikla tetetj�re. A szikla hirtelen neki�llt f�zni... nem volt ott az a testmeleg, ami hossz� �r�ton �t langyos�totta rideg k� test�t.

- Megyek... - s�gta a kismad�r. - De tal�n m�g... visszaj�v�k. - tette hozz�, �s felrebbent.

A szikla m�g mondott volna valamit, de l�tta... m�r nincs kinek. Mag�ra maradt. Ott fek�dt mozdulatlan a s�t�t, z�g� erd� k�zep�n, a kietlen s�t�tben.

Tal�n most el�sz�r f�zott... dermesztette az  �jszaka... apr� z�rej t�rte csak meg a csendet... egy halk pattan�s... �s a szikl�n egy apr�cska reped�s futott v�gig.... majd a reped�sen, gy�m�nt ragyog�ssal egy apr�cska v�zcsepp gurult �t...majd m�g egy... �s m�g egy... �s m�g...

...a morc szikla csendesen s�rt....

... �s v�rt...

A tud�sok szerint a testeket, az eg�sz term�szetet egy er� tartja �ssze. Valaki megteremtette ezt a csod�latos bolyg�t.....A f�ldet,....�s azt�n ez a valaki lej�tt �s ezen a f�ld�n j�rt. Van olyan hatalmas, hogy megteremtse �s fenntartsa ezt a porszemet az univerzumban.
K�pzeld el....hogy te vagy egy hangya teremt�je,...s nagyon szereted ezt a pici kis l�nyt �s nagyon vigy�zol r�. Egyszer csak azt veszed �szre, hogy a kis hangya a hal�l fel� megy....Ez komoly probl�m�t jelent.
El�sz�r is, a hangya nem �gy gondolkozik, mint ahogy az ember.
M�sodszor: nem hallja az emberi sz�t.
Harmadszor: nem l�tja az embert.
Negyedszer: nem is �rti az embert.....Az emberi �rint�s ak�r meg is �lheti. Ha az ember a hangya �tj�ba teszi a kez�t....sz�pen �tm�szik rajta �s megy tov�bb. Mit lehet tenni?
Az egyetlen megold�s, hogy hangy�v� kell v�lni �s megmondani neki:
- Ne menj arra, mert meghalsz! K�vess engem!

 

Egy kis t�nd�r t�rdelt a gomb�n....
 s k�r�l�tte mosolyogva b�cs�zott a ny�r.
A f�k az utols� �nnepre k�sz�ltek,
miel�tt meghajtj�k fej�ket a zord T�lnek.
B�r�nyok �sztak kereszt�l az �gen....
f�ny�k visszak�klett t�nd�r�nk szem�ben. Puh�n megsim�tott egy hervad� vir�got,
s elt�n�d�tt:- Mi�rt nem vigy�zom jobban a vil�got?....
L�tom...t�l a k�k �gen a sz�rke fellegeket,
erre tartanak, hogy elvegy�k az �letet.....
Vel�k j�n majd az ord�t� Hideg....a fagyos Zimank�,
hogy meg�lje mindazt ami�rt �lni j�.....
- Nem fogok b�jni el�le,
s v�gy�n v�rni majd a mad�rcsicserg�sre. Megyek, megk�zd�k v�le, 
Sz�lljon �r�k b�kess�g erre a vid�kre. 
Indult is m�r fel, fel a magas �gbe,
ogy utols� l�legzet�vel B�kess�g�t v�dje.
�m ut�na sz�lt a hervad� vir�g:
Ne t�ny semmit a t�l ellen, mert akkor pihen a vil�g.
- Nem a te dolgod megk�zdeni a t�llel,
s nem is lehet mindig �lni a melegs�ggel.
Sz�ks�g van a hidegre, fagyra is n�lunk,
hogy �jra megtal�ljuk megunt,majd meglelt boldogs�gunk.....
- �lvezd h�t a b�k�t, am�g lehet,
s ha idekint elveszett,
sz�vedben tal�lj neki helyet:
ez �zi majd el a fagyos Telet.

....Ezzel a vir�g utols�t s�hajtott,
szirma lassan �lomra csuk�dott.
A kis t�nd�r az �l�be vette vir�gja fej�t
s kit�rta der�s, meleg sz�v�t. .....

K�t angyal figyeli az embereket �s besz�lgetnek. �gy l�tj�k, hogy mivel az emberek sokat veszekednek, minden bizonnyal ez j� nekik, �lvezetet okoz. Elhat�rozz�k, hogy �k is kipr�b�lj�k. Mivel a veszeked�s l�nyeg�t abban l�tj�k, hogy ellent kell mondaniuk egym�snak, a k�vetkez�t teszik az angyalok:
- Elmegyek t�led t�z l�p�sre, - mondja ez egyik angyal - �s amikor azt k�rem t�led, hogy gyere hozz�m, mondd azt, hogy nem!
Ebben meg is egyeznek, de amikor az egyik angyal k�ri a m�sikat,hogy menjen oda hozz�, az nem tud nemet mondani, teljes�ti a k�r�s�t.
- J�, akkor csin�ljuk ford�tva. H�vj te, �s �n mondom azt, hogy nem.
- Gyere ide, k�rlek!
Az egyik angyal hatalmas er�fesz�t�seket tesz, sok�ig k�zd mag�ban, hogy ne teljes�tse a m�sik angyal k�r�s�t, nagy nehezen v�g�l azt mondja:
- Most nem tudok odamenni hozz�d, m�s dolgom van!
- J�, akkor �n megyek hozz�d -mondja a m�sik angyal.

A Mad�r

Volt egyszer egy mad�r. K�t t�k�letes sz�rnnyal �s gy�ny�r�, f�nyl�, sz�nes tollakkal �ldotta meg a sors. Az olyan �llat, amely szabadon rep�lhet az �gen, boldogg� teszi azt is, aki n�zi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy n�, �s beleszeretett. Az �mulatt�l t�tott sz�jjal figyelte a rep�l�s�t, a sz�ve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megk�rte, hogy hadd rep�lj�n vele, �s �tszelt�k az eg�sz �gboltot, teljes harm�ni�ban. A n� csod�lta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a mad�r egyszer majd t�volabbi hegyeket is meg akar ismerni: �s megijedt.
F�lt, hogy m�s mad�rral nem fogja ugyanezt �rezni, �s irigykedett, irigyelte a madarat, ami�rt tud rep�lni.
�s egyed�l �rezte mag�t.
�s azt gondolta: „Csapd�t �ll�tok neki. Ha megint j�n, t�bb� nem rep�lhet el t�lem.”
A mad�r szint�n szerelmes volt bel�, �s m�snap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapd�ba, �s fogoly lett.
A n� kalitk�ba z�rt, �s eg�sz nap n�zte. Most m�r mindig vele volt szenved�ly�nek t�rgya, �s mutogathatta a bar�tn�inek, akik azt mondt�k: ”Neked azt�n mindened megvan.” De sz�p lassan k�l�n�s �talakul�son ment �t: most, hogy teljesen �v� volt a mad�r, �s nem kellett �lland�an megh�d�tania, kezdte elvesz�teni a lelkesed�s�t. Mivel a mad�r nem rep�lhetett, nem tudta kifejezni l�t�nek �rtelm�t, �s lassan elhervadt, elvesz�tett tollai ragyog�s�t, �s megcs�nyult. A n�t m�r nem is �rdekelte t�bb�, s csak annyira t�r�d�tt vele, hogy enni adjon neki, �s tiszt�ntartsa a kalitk�j�t.
Egyik nap elpusztult a mad�r. A n�t elfogta a b�nat, �s �jjel nappal r�g gondolt. De nem a kalitk�ra eml�kezett, hanem arra a napra, amikor el�sz�r megl�tta boldogan rep�lni a felh�k k�z�tt.
Ha elgondolkodna, r�j�nne, hogy ami annak idej�n rabul ejtette a sz�v�t, az �ppen a mad�r szabads�ga volt, sz�rnyainak dinamikus mozg�sa, �s nem a k�lseje.
A mad�r n�lk�l az � �lete is elvesztette az �rtelm�t, �s a hal�l hamarosan bekopogtatott hozz�.
„Mi�rt j�tt�l”- k�rdezte a hal�lt.
„Hogy �jra egy�tt rep�lhess a madaraddal” – felelte a hal�l.
„Hagytad volna, hogy mindig rep�lj�n �s visszaj�jj�n hozz�d, csak m�g jobban szeretted volna �s csod�ltad volna, most viszont m�g ahhoz is r�m van sz�ks�ged, hogy �jra tal�lkozhass vele.

                       PauCoelho:Tizenegyperc

                                                   

T�rt�nt egyszer, hogy egy indi�n s�t�lt egy nagy amerikai v�rosban a nem indi�n bar�tj�val. A New York-i Times Square k�rny�k�n j�rtak. �ppen cs�csid� volt, teh�t sokan ny�zs�gtek az utc�kon. Az aut�sok nyomt�k a dud�kat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a v�ros zaja szinte s�ket�t� volt. Egyszer csak megsz�lalt az indi�n: „Hallok egy t�csk�t.” „Az nem lehet” – mondta a bar�tja. „Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy t�csk�t?!” „Biztos vagyok benne, hallottam egy t�csk�t!” „Ez �r�lts�g!” – mondta a bar�tja. Az indi�n viszont egy kis ideig t�relmesen figyelt, majd elindult az utca m�sik oldal�ra, ahol n�h�ny bokor n�tt. Az �gak k�z�tt megtal�lta a t�csk�t. A bar�tja �lla leesett. „Ez lehetetlen! Neked term�szetf�l�tti hall�sod van.” „Nem” – v�laszolt a bennsz�l�tt –, „az �n f�lem semmiben sem k�l�nb�zik a ti�dt�l. A dolog csak azon m�lik, hogy mire figyelsz jobban.” „Ez lehetetlen, �n soha nem hallan�k meg egy t�csk�t ekkora zajban!” „Nem, az eg�sz csak azon m�lik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.” – Az indi�n kivett a zseb�b�l n�h�ny �rm�t, majd a f�ldre ejtette �ket. Harmincm�teres k�rzetben mindenki megfordult, hogy vajon az �rme, ami leesett, nem az �v�k-e. „L�tod m�r, mire gondoltam? Az eg�sz csak azon m�lik, hogy mi az, ami fontos sz�modra.”

                                                                          (.....)

H�rom v�ndor az �ton

H�rom v�ndor egyazon �ton haladt el�re.
Az els� �tja k�zben megl�tott egy g�cs�rt�s fadarabot. R�n�zett. – Milyen sz�p vir�gos fa�g! – mondta. Felvette, hazavitte, v�z�ba tette, s az �g m�snapra kivir�gzott.
A m�sodik v�ndor is megl�tta ugyanezt a fadarabot. R�n�zett. – Milyen j�, er�s fa! J� lesz t�rsnak sz�momra az �ton. – Felvette, s azzal j�rt �lete v�g�ig.
A harmadik v�ndor is arra j�rt. R�n�zett a fadarabra, elborzadt l�tt�n. – Milyen ronda k�gy�! – Fel�je ny�lt, s az megmarta; holtan esett �ssze.

Mindegyik�nk azz� v�lik a m�sik sz�m�ra, aminek l�tj�k, s ez ford�tva is igaz.

                                                                       (....)

Volt egyszer egy ember, az � h�za udvar�n oszlopot �p�tett az � Isten�nek.
De az oszlopot nem m�rv�nyb�l faragta, nem k�b�l �p�tette, hanem ezer meg ezer apr� csill�ml� homokszemcs�b�l, �s a homokszemcs�ket k�ddel k�t�tte �ssze.
�s az emberek, akik arra j�rva l�tt�k, nevettek rajta �s azt mondt�k: bolond.
De az oszlop csak �p�lt, egyre �p�lt, mert az ember hittel a sz�v�ben �p�tette az � Isten�nek.
�s amikor az oszlop k�szen �llott, az emberek m�g mindig nevettek �s azt mondt�k: majd a legels� sz�l �sszed�nti.
�s j�tt az els� sz�l: �s nem d�nt�tte �ssze.
�s j�tt a m�sodik sz�l: �s az sem d�nt�tte �ssze.
�s ak�rh�ny sz�l j�tt, egyik sem d�nt�tte �ssze, hanem mindegyik sz�pen kiker�lte az oszlopot, amely hittel �p�lt.
�s az emberek, akik ezt l�tt�k, csod�lkozva �sszes�gtak �s azt mondt�k: var�zsl�. �s egy napon berohantak az udvar�ra, �s led�nt�tt�k az � oszlop�t.
�s az ember nem szitkoz�dott �s nem s�rt, hanem kiment megint az � udvar�ra �s hittel a sz�v�ben kezdett �j oszlopot �p�teni az � Isten�nek.
�s az oszlopot most sem faragta m�rv�nyb�l, sem nem �p�tette k�b�l, hanem megint sok-sok apr� homokszemcs�b�l, �s a homokszemcs�ket k�ddel k�t�tte �ssze.

(Wass Albert)

 

Egy v�rand�s anya k�t gyermeket hord a m�h�ben. Az egyik egy „kis h�v�”, a m�sik egy „kis szkeptikus”. A szkeptikus azt k�rdezi:
– Te hiszel a sz�let�s ut�ni �letben?
– H�t persze – mondja a kis h�v�. Az itteni �let�nk arra val�, hogy felk�sz�lj�nk a sz�let�s ut�ni �letre, hogy el�g er�sekk� v�ljunk arra, ami ott kint v�r benn�nket!
– H�lyes�g! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Hogyan n�zhet ki a kinti, k�ls� �let?
– Pillanatnyilag m�g nem tudom – mondja a kis h�v� –, de biztos sokkal vil�gosabb, mint itt bent! Tal�n, lehet, hogy a sz�nkkal fogunk enni �s a l�bunkkal fogunk menni!
– Nonszensz, lehetetlen! – mondja a szkeptikus. – Megy�nk a l�bunkkal �s esz�nk a sz�nkkal!? Micsoda h�lyes�g! Ez egy fura �tlet, hogyan is m�k�dhetne! Itt van a k�ld�kzsin�r, ami biztos�tja a t�pl�l�kot. Nem lehets�ges �let a sz�let�s ut�n, hiszen ez a zsin�r m�r �gy is t�l r�vid!
– H�t persze, hogy m�k�dni fog, csak minden egy kicsit m�sk�nt fog kin�zni – mondja a kis h�v�.
– Sohasem fog m�k�dni! – v�li a kis szkeptikus. – M�g soha senki nem t�rt vissza a sz�let�s ut�n! Sz�let�s ut�n v�ge az eg�sznek! Az �let nem m�s, mint egy nagy s�t�t tort�ra!
– M�g ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a sz�let�s ut�ni �let – mondja a kis h�v� –, de azt tudom, hogy tal�lkozni fogunk az �desany�nkkal, �s � nagyon vigy�z majd r�nk!
– Anya!? Te hiszel egy any�ban? Hol van? – k�rdezi a kis szkeptikus.
– Itt van k�r�l�tt�nk, mi benne vagyunk, �s �ltala l�tez�nk, n�lk�le nem l�tezhetn�nk! – v�laszolja a kis h�v�. Mire a kis szkeptikus:
– Soha nem l�ttam m�g semmilyen any�t! Nincs is ilyen!
A kis h�v� elgondolkozik egy pillanatra.
– N�ha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy �nekel, vagy �rezheted, amikor megsimogatja vil�gunkat! – mondja azt�n halkan. – Mindenesetre �n hiszem, hogy az igazi �let�nk a sz�let�s ut�n kezd�dik!

                                                              (....)       
                                            

 A kis gyufa�r�s l�ny    
- mese

Kegyetlen hideg volt, hullott a h� �s m�r s�t�tedett; az esztend� utols� napj�t mutatta a napt�r. A kem�ny hidegben egy szeg�ny kisl�ny j�rta a s�t�ted� utc�kat, hajadonf�tt �s mez�tl�b. Amikor elindult hazulr�l, m�g volt papucs a l�b�n, de annak nem sok haszn�t vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az �desanyja hordta valamikor -, s ahogy k�t arra v�gtat� kocsi el�l a j�rd�ra ugrott, egyszerre maradt le a l�b�r�l mind a k�t papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd b�lcs�nek haszn�lja, ha megh�zasodik, a m�sikat pedig meg se tal�lta a szeg�ny kisl�ny.
Mez�tl�b j�rta h�t az utc�kat, �s kicsi l�b�t k�kre-v�r�sre cs�pte a kegyetlen hideg. Rongyos kis k�t�ny�t �sszefogta: egy halom k�nes gyufa z�rg�tt benne, egy skatuly�t meg a kez�ben szorongatott. Eg�sz �ll� nap hi�ba k�n�lgatta port�k�j�t, egy sz�l gyuf�t se vettek t�le, �s alamizsn�t se adott neki senki: �hesen �s hidegt�l reszketve v�nszorgott tov�bb; sz�vszakaszt� l�tv�ny volt szeg�ny. Csillog� h�pelyhek tapadtak sz�pen g�nd�r�d�, hossz� sz�ke haj�ra, de nem is gondolt vele.
Az ablakokb�l ragyog� vil�goss�g �s s�lt liba pomp�s j� szaga �radt ki az utc�ra, hiszen �nnep volt, szilvesztereste. A szeg�ny kis teremt�snek folyton csak ez j�rt az esz�ben.
Beh�z�dott egy zugba, egy kisz�gell� h�z sarka m�g�, s maga al� h�zta csupasz l�b�t. Ott m�g jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen eg�sz nap egy garast se keresett, s az apja biztosan ver�ssel fogadn�. K�l�nben otthon se jobb, padl�sszob�jukban farkasord�t� hideg van, a tet� hasad�kain bes�v�t a sz�l, hi�ba t�mt�k be szalm�val meg ronggyal a nagyobb r�seket.
M�r eg�szen megg�mberedtek a kis ujjai. De j� lenne egy sz�l gyufa, csak egyetlenegy sz�l! Ha kih�zna egyet a skatuly�b�l, odad�rzs�ln� a falhoz, s meggy�jtan�, a l�ngj�n�l megmeleg�thetn� a kez�t! V�gre r�sz�nta mag�t, s meggy�jtott egy sz�lat. Milyen vid�man sercent, s hogy lobogott a l�ngja! F�nyes volt �s meleg, mint a gyertyal�ng, s a kisl�ny boldogan tartotta f�l�be a kez�t.
Csod�latos l�ng volt az! A szeg�ny kis gyufa�rus l�ny �gy �rezte, mintha sz�p r�ztetej�, r�zcs�v� vask�lyha el�tt �lne - olyan j� volt n�zni a t�zet, olyan j�lesett melegedni mellette! M�r a l�b�t is kiny�jtotta, hogy �tj�rja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufal�ng, elt�nt a vask�lyha, s a kisl�ny ott �lt a hideg falsz�gletben egy gyufacsonkkal a kez�ben.
El�vett egy m�sik gyuf�t, meggy�jtotta. Odahullt a f�ny a falra, teny�rnyi vil�goss�got vetett r�, s azon a helyen �tl�tsz� lett a fal, mint a tiszta �veg: a kis gyufa�rus l�ny bel�thatott a szob�ba. H�feh�r ter�t�vel letakart, nagy asztal �llt odabenn, finom porcel�n ed�nyek csillogtak rajta, s a k�zep�n aszalt szilv�val meg alm�val t�lt�tt s�lt liba illatozott. S ami a legcsod�latosabb volt: a s�lt liba egyszer csak kiugrott a t�lb�l, s k�ssel-vill�val a h�t�ban, bukd�csolva indult a kisl�ny fel�. De jaj, megint ellobbant a gyufa l�ngja, s nem l�tszott m�s, csak a puszta, hideg fal.
�jabb gyuf�t gy�jtott: f�ny�n�l gy�ny�r� sz�p kar�csonyf�t l�tott, m�g szebbet, ragyog�bbat, mint amit kar�csony este a gazdag keresked� szob�j�ban, amikor belesett az �vegajt�n. Ott �lt a fa alatt, s n�zte a sz�z meg sz�z gyerty�t az �gak hegy�n, a tarka d�szecsk�ket, amiket eddig csak kirakatban l�thatott. M�r ny�jtotta a kez�t, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp l�ng, �s a sok kar�csonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, f�l eg�szen az �gig, s ott csupa t�nd�kl� csillag lett bel�le. Egyszer csak kiv�lt k�z�l�k egy, s lehullott; ragyog� f�nycs�kot has�tott a s�t�t �gen.
- Valaki meghalt! - mondta a kisl�ny; eml�kezett r�, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki j� volt hozz�, s aki m�r r�g meghalt, egyszer azt mondta "Valah�nyszor lehull egy csillag, egy l�lek �ll az isten sz�ne el�." Megint odad�rzs�lt egy sz�l gyuf�t a falhoz, s egyszerre nagy vil�goss�g t�madt k�r�l�tte. A tiszta f�nyben ott �llt r�g halott nagyanyja, �s szel�den, h�vogat�an n�zett le kis unok�j�ra.
- Nagyany�! - ki�ltott f�l a kisl�ny. - Nagyany�, vigy�l magaddal! Tudom, hogy itt hagysz, ha a gyufa v�gig�g, elt�nsz, mint a meleg k�lyha meg a s�lt liba, meg a gy�ny�r�s�ges sz�p kar�csonyfa! Ne hagyj itt, nagyany�! �s gyorsan a falhoz d�rzs�lt egy eg�sz csomag gyuf�t, hogy marassza a kedves nagyany�t; a sok gyufa olyan f�nyess�get �rasztott, mintha a nap s�t�tt volna. A nagyany� sohasem volt ilyen sz�p, ilyen er�s. Karj�ra emelte a kisl�nyt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, �hs�g, f�lelem, ahol csak �r�m van �s f�nyess�g.
A hideg reggelen ott tal�lt�k a kis gyufa�rus l�nyt a h�zsz�gletben: kipirult arca mosolygott, de �let m�r nem volt benne, megfagyott a csod�kkal teli �jszak�n. Ott fek�dt a halott gyermek az �j esztend� reggel�n, k�r�l�tte egy halom gyuf�sskatulya �s sok-sok el�gett gyufasz�l.
- Melegedni akart szeg�nyke! - mondt�k az emberek. Nem tudta senki, mennyi gy�ny�r�s�get l�tott, s milyen f�nyess�g vette k�r�l, amikor nagyanyja karj�n mind�r�kre elhagyta ezt a s�t�t vil�got.

                     (Hans Cristian Andersen)

   

    A boldog herceg   
mese

Egy oszlop tetej�n, magasan a v�ros tetej�n �llt a boldog herceg szobra. Tet�t�l talpig arany bor�totta v�kony finom levelekben, k�t ragyog� zaf�r volt a szeme, s hatalmas rubint piroslott a kardja markolat�n. Nem hi�ba csod�lta mindenki. - Legal�bb olyan sz�p, mint egy sz�lkakas - jegyezte meg az egyik v�rosi tan�csos, aki szerette volna, ha h�re megy m�v�szi �zl�s�nek -, csakhogy nincs annyi haszna tette hozz� nehogy az emberek azt higgy�k, hi�nyzik bel�le a gyakorlati �rz�k, mert az azt�n nem hi�nyzott. - B�r olyan lenn�l mint a boldog herceg! - s�hajtott fel a j�zan anya, mert nyafogott neki a kisfia, hogy hozza le neki a csillagokat. - A boldog hercegnek m�g �lm�ban sem jut esz�ben, hogy nyafogjon valami�rt. - �r�l�k, hogy akad legal�bb egy l�ny a vil�gon, aki t�k�letesen boldog - d�nny�gte a csal�dott f�rfi, amint a csod�latos szobrot b�multa. - Olyan mint egy angyal - mondt�k az �rva gyerekek amikor kil�ptek a sz�kesegyh�zb�l ragyog� skarl�tv�r�s kab�tban �s tiszta feh�r k�t�nyben. - Honnan tudj�tok? - k�rdezte a sz�mtantan�r. - Sose l�ttatok angyalt. - Dehogynem, �lmunkban - v�laszolt�k a gyerekek, �s a sz�mtantan�r �sszer�ncolta a homlok�t, �s nagyon szigor� arcot v�gott, mert nem helyeselte ha a gyerekek �lmodnak.

Egy �jszaka elsz�llt a v�ros f�l�tt egy kis fecske. T�rsai m�r hat hete �tnak indultak Egyiptomba, de � h�tramaradt, mert szerelemes volt a legszebb n�dsz�lba. M�g a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy s�rga pill�t kergetett a foly� ment�n, �s a n�dsz�l karcs� alakja �gy elb�v�lte, hogy meg�llt �s megsz�l�totta. - Szeresselek? - k�rdezte a fecske, mert kedvelte az egyenes besz�det, mire a n�dsz�l m�lyen meghajolt. �gy azt�n a fecske �jra meg �jra k�r�lrep�lte a n�dsz�lat, a sz�rnya meg-meg �rintette �s ez�st�sen fodrozta a vizet. Ez volt a vallom�sa, �s �gy udvarolt eg�sz ny�ron �t. - Micsoda nevets�ges kapcsolat - csivitelt�k a t�bbi fecsk�k -, nincs a menyasszonynak p�nze �s t�ls�gosan sok a rokona - �s csakugyan, a foly�t szinte elbor�totta a n�d. Azut�n bek�sz�nt�tt az �sz, �s a fecsk�k elr�p�ltek. T�voz�suk ut�n a kis fecske nagyon egyed�l maradt, �s unni kezdte kedves�t. - �r�kk� csak hallgat - mondta -, �s f�lek, hogy ingatag term�szet, mert sz�ntelen�l kac�rkodik a sz�llel. - �s val�ban, a n�dsz�l a legkisebb sz�lre is a lehet� legkecsesebben hajladozott. - Elismerem ugyan, hogy otthon �l� teremt�s - folytatta a fecske -, �n viszont szeretek utazni - szeressen h�t utazni a feles�gem is! - Elj�ssz e velem? - k�rdezte v�g�l a n�dsz�lt�l, de ez csak a fej�t r�zta, annyira ragaszkodott az otthon�hoz. - Hitegett�l csak! - ki�ltotta a fecske. - Indulok a piramisokhoz. Isten veled! - �s elrep�lt.

Sz�llt, sz�llt eg�sz nap, �s est�re meg�rkezett a v�rosba. - Hol t�ltsem az �jszak�t? - k�rdezte. - Rem�lem, felk�sz�ltek a fogad�somra. Ekkor megpillantotta a szobrot az oszlop tetej�n. - Itt fogok megsz�llni - ki�ltott fel -, pomp�s ez a hely, j�rja a friss leveg� is. - �s leereszkedett egyenesen a boldog herceg l�ba el�. - Arany a h�l�szob�m - mondta mag�nak halkan, amint k�r�lpillantott, �s aludni k�sz�lt, de alig dugta a fej�t a sz�rnya al�, r�pottyant egy v�zcsepp. - Milyen k�l�n�s! - ki�ltott fel. - Egyetlen felh� sincs az �gen, tiszt�n ragyognak a csillagok �s m�gis esik. Bizony sz�rny� az �ghajlat itt �szak-Eur�p�ban. A n�dsz�l ugyan szerette az es�t, de csak puszta �nz�sb�l. Akkor ism�t r�hullott egy csepp. - Mi haszna van egy ilyen szobornak, ha m�g az es�t�l sem v�d meg! - k�rdezte. - Keresnem kell egy j� fedeles k�m�nyt - �s elhat�rozta, hogy tov�bbsz�ll. De miel�tt sz�tnyitotta volna a sz�rnyait, r�hullott a harmadik csepp. Ekkor feln�zett �s l�tta - de jaj, mit is l�tott? A boldog herceg szeme k�nnyben �szott, �s a k�nnyek v�gigcsorogtak arany orc�j�n. �s a holdf�nyben olyan gy�ny�r� volt az arca, hogy a kis fecsk�t el�nt�tte a sz�nalom. - Ki vagy te? - k�rdezte. - �n vagyok a boldog herceg. - Mi�rt s�rsz akkor? - k�rdezte a fecske. - Teljesen �t�ztattak a k�nnyeid. - M�g �ltem �s emberi sz�vem volt - felelte a szobor -, azt se tudtam, mi a k�nny, mert a Gondtalans�g Palot�j�ban laktam, ahova nem l�phet be a szomor�s�g. Nappal a kertben j�tszottam t�rsaimmal, este pedig a Nagy Teremben �n nyitottam meg a t�ncot. A kertet magas fal vette k�r�l, de nekem eszembe sem jutott megk�rdezni, hogy mi van a falon t�l, olyan sz�p volt odabenn minden. Az udvaroncaim boldog hercegnek neveztek, �s �n csakugyan boldog voltam, ha az �r�m boldogs�g. �gy �ltem �s �gy haltam meg. �s most, hogy holt vagyok, ide�ll�tottak olyan magasra, hogy l�tnom kell a v�ros minden sz�rny�s�g�t �s nyomor�s�g�t, �s b�r a sz�vem �lomb�l van, m�st sem csin�lok, csak s�rok. - �gy, h�t bel�l nem is arany? - jegyezte meg mag�ban a fecske. De udvariasabb volt ann�l, semhogy kimondjon egy ilyen szem�lyes term�szet� �szrev�telt. - Messze innen - folytatta m�ly, zeng� hangon a szobor -, j� messze valamelyik kis utc�ban �ll egy szomor� h�z. Ablaka �ppen nyitva van, �s �n egy asszonyt l�tok odabenn, amint az asztal mellett �l. Arca keskeny �s megviselt, keze durva �s v�r�s, telis-tele t�sz�r�ssal, mert az asszony varr�n�. Golgotavir�gokat h�mez �ppen egy atlaszruh�ra, amelyet a kir�lyn� legkedvesebb udvarh�lgye visel majd a legk�zelebbi udvari b�lon. A szoba sark�ban, az �gyon betegen fekszik a kisfia. L�zas, �s narancsot k�r. De az �desanyja nem tud m�st adni neki, csak vizet, s �gy a kisfi� sir. Fecsk�m, fecsk�m, kicsi fecsk�m, nem vinn�d-e el neki a rubintot a kardom markolat�b�l? L�bamat ehhez a talapzathoz er�s�tett�k, magam nem tudok mozdulni. - Engem v�rnak m�r Egyiptomban - mondta a fecske. - T�rsaim f�l-le cik�znak a N�lus f�l�tt, �s besz�lgetnek a nagy l�tuszvir�gokkal. Hamarosan elpihennek a nagy kir�ly piramis�ban. Ott fekszik a kir�ly is, festett kopors�ban. S�rga v�szonba burkolt�k, �s bebalzsamozt�k f�szerekkel. A nyak�ban halv�nyz�ld j�de-l�nc van, �s a keze mint a sz�raz lev�l. - Fecsk�m, fecsk�m, kicsi fecsk�m - mondta a herceg -, v�rhatn�l-e m�g egy �jszak�t, lenn�l-e a k�vetem? A kisfi� olyan szomjas, �s az �desanyja olyan szomor�. - Ha meggondolom, �n nem is szeretem a fiukat - felelte a fecske. - M�lt ny�ron, amikor a foly� mellett tany�ztam, volt ott k�t durva k�ly�k, a moln�r fiai, akik unos-untalan k�vel hajig�ltak. Persze, nem tal�ltak el, mi fecsk�k sebesebben rep�l�nk ann�l, �s az �n fam�li�m k�l�n�sen h�res a gyorsas�g�r�l, hanem az�rt ez tiszteletlens�g volt. De a boldog herceg �gy elszomorodott, hogy a kis fecske megsajn�lta. - B�r nagyon hideg van - mondta -, egy �jszak�ra m�gis maradok �s a k�veted leszek. - K�sz�n�m kicsi fecske - mondta a herceg. �gy azt�n a fecske kics�pte a nagy rubintot a herceg kardj�b�l �s a cs�r�be fogva a tet�k f�l� emelkedett. Elsz�llt a sz�kesegyh�z tornya mellett ahol az angyalok feh�r m�rv�nyszobrai �llnak. Elsuhant a palota f�l�tt, �s hallotta a t�nc dobog�s�t. Egy sz�p fiatal l�ny �pp akkor l�pett ki az erk�lyre szerelmes�vel. - Milyen csod�latosak a csillagok - mondta a f�rfi -, �s milyen csod�latos a szerelem hatalma. - Rem�lem, hogy idej�ben elk�sz�l a ruh�m az udvari b�lra - felelte a l�ny -, golgotavir�g-h�mz�st rendeltem r�, de a varr�n�k olyan lust�k. A fecske �tsuhant a foly� felett, �s l�tta a haj�-�rbocokon leng� l�mp�sokat. Elsz�llt a gett� f�l�tt �s l�tta, amint az alkudoz� �reg zsid�k r�zserpeny�ben m�regetik a p�nzt. V�g�l el�rkezett ahhoz a szomor� h�zhoz �s ben�zett. A kisfi� l�zasan h�nykol�dott az �gyban, anyj�t pedig a f�rads�gt�l elnyomta az �lom. Ber�p�lt h�t a szob�ba, �s letette az asztalra, az asszony gy�sz�je mell� a nagy rubintot. Azt�n gyeng�den k�r�lrep�lte az �gyat, �s sz�rny�val legyezgette a kisfi� homlok�t. - Milyen j� h�v�s van - mondta a kisfi� -, most m�r megfogok gy�gyulni - �s �des �lomba mer�lt. Akkor a fecske visszasz�llt a boldog herceghez �s elmondta mit v�gzett. - Furcsa - jegyezte meg -, cs�ppet se f�zom - pedig meglehet�sen hideg van. - Mert j�t cselekedt�l, az�rt - mondta a herceg. A kis fecske elgondolkozott ezen �s azt�n elaludt. A gondolkoz�s ugyanis mindig el�lmos�totta.

Hajnalban elsz�llt a foly�hoz, �s megf�rd�tt. - Milyen rendk�v�li jelens�g - mondta a mad�rtan professzora, amikor �thaladt a h�don. - Fecske t�len! - �s hossz� levelet �rt err�l a helybeli �js�gnak. Nagy felt�n�st keltett vele, mert telet�zdelte olyan szavakkal, amelyeket senki sem �rtett. - Ma este indulok Egyiptomba - mondta a fecske, �s el�re �r�lt az elk�vetkezend�knek. Megl�togatta sorra a m�eml�keket, �s sok�ig el�ld�g�lt a templomtorony cs�cs�n. Amerre csak megfordult, a verebek felcsiripeltek. - Nocsak egy el�kel� idegen - mondogatt�k egym�snak. S �gy azt�n a fecske nagyon j�l �rezte mag�t. Amikor felkelt a hold, visszarep�lt a boldog herceghez. - Nem �zensz semmit Egyiptomba? - ki�ltotta. Nyomban indulok - Fecsk�m, fecsk�m, kicsi fecsk�m - mondta a herceg -, maradj velem m�g egy �jszak�ra. - V�rnak m�r Egyiptomban - felelte a fecske. - T�rsaim holnap tov�bbrep�lnek a m�sodik v�zes�shez. V�zil� h�s�l ott a s�s k�z�tt, �s hatalmas gr�nit tr�nuson �l Memnon isten. Eg�sz �ll� �jszaka a csillagokat b�mulja, �s amikor a hajnalcsillag felt�nik az �gen, kiszakad bel�le az �r�mki�lt�s, �s azt�n megint eln�mul. D�lben s�rga oroszl�nok j�rnak inni a v�zpartra. Szem�k z�ld, mint a legz�ldebb berill, �s ord�t�suk t�lharsogja a v�zes�s zuhog�s�t. - Fecsk�m, fecsk�m, kicsi fecsk�m - mondta a herceg - messze, messze a v�ros t�ls� sz�l�n, l�tok egy fiatalembert a padl�sszob�ban. Asztala teli van k�ziratokkal, f�l�j�k hajlik, �s mellette egy talpas poh�rban hervad� iboly�k. Haja barna �s hull�mos, az ajka piros mint a gr�n�talma, a szeme nagy �s �lmodoz�. A darabj�t szeretn� befejezni a sz�nigazgat� sz�m�ra, de nem tud �rni, mert nagyon f�zik. Kandall�j�ban nincsen t�z, �s az �hs�g elgyeng�tette. - Itt maradok m�g egy �jszak�ra - mondta a fecske, mert igaz�n j� sz�ve volt. - Vigyek neki is egy rubintot? - Sajnos nincs t�bb rubintom - mondta a herceg -, nincs egyebem m�r, csak a k�t szemem. Ritka zaf�rb�l val�, ezer �vvel ezel�tt hozt�k �ket Indi�b�l. V�jd ki az egyiket, s vidd el neki. Majd eladja az �kszer�sznek, eles�get �s t�zel�t vesz �rte �s befejezi a darabj�t. - Dr�ga herceg - mondta a fecske -, �n ezt nem tudom megtenni - �s s�rva fakadt. - Fecsk�m, fecsk�m kicsi fecsk�m - mondta a Herceg -, tedd ahogy parancsoltam. A fecske h�t kiv�jta a herceg f�l szem�t, �s rep�lt a di�khoz a padl�sszob�ba. Nem is volt neh�z bejutnia, mert a h�ztet�n lyuk t�tongott, s azon besurranhatott egyenest a szob�ba. A fiatalember �ppen tenyer�be temette az arc�t, s meg sem hallotta a sz�rnyak suhog�s�t, de amikor feltekintett, ott tal�lta a gy�ny�r� zaf�rt a hervadt iboly�kon. - M�giscsak megbecs�lnek - ki�ltott fel -, ezt valamelyik tisztel�m k�ldte! Most m�r befejezhetem a darabomat - �s sug�rzott a boldogs�gt�l.

M�snap a fecske elrep�lt a kik�t�be. Meg�lt egy nagy haj��rboc cs�cs�n, �s eln�zte, hogyan emelik ki a tenger�szek k�teleken a hatalmas l�d�kat a haj� gyomr�b�l. - H�zd meg! - ki�ltott�k, valah�nyszor egy-egy l�da el�bukkant. - Megyek Egyiptomba - ki�ltotta a fecske, de senki sem t�r�d�tt vele, s �gy azt�n amikor felkelt a hold, visszasz�llt a boldog herceghez. - B�cs�zni j�ttem - sz�lt fel hozz�. - Fecsk�m, fecsk�m, kicsi fecsk�m - mondta a herceg -, maradj velem m�g egy �jszak�ra! - T�l van - felelte a fecske -, nem sok�ra itt a fagy, lehull a h�. Egyiptomban a z�ld p�lmaf�kra melegen t�z a nap, az iszapban krokodilusok fek�sznek �s tuny�n b�mulnak a vil�gba. T�rsaim f�szket raknak Baalbek templom�ban �s turb�kolva figyelik �ket a r�zsasz�n �s feh�r galambok. Dr�ga herceg, elhagylak, de sohasem foglak elfelejteni, �s tavasszal, visszafel� sz�llva majd hozok neked k�t sz�p dr�gak�vet azok helyett, amelyeket elaj�nd�kozt�l. A rubint pirosabb lesz, mint a piros r�zsa, �s a zaf�r k�k lesz, ak�r az �ce�n. - Odalenn a t�ren - mondta a boldog herceg - �lldog�l egy gyufa�rus kisl�ny. A gyuf�it beleejtette a csatorn�ba, s t�nkrementek az utols� sz�lig. Az apja megveri, ha nem visz haza p�nzt, �s most s�rdog�l szeg�ny. Nincs se cip�je, se harisny�ja, �s a feje is fedetlen. V�jd ki a m�sik szememet, add oda neki, �s nem veri meg az �desapja. - Itt maradok m�g egy �jszak�ra - mondta a fecske -, de nem v�jhatom ki a szemedet, mert akkor megvakulsz. - Fecsk�m, fecsk�m, kicsi fecsk�m - mondta a herceg -, tedd ahogy parancsoltam. Kiv�jta h�t a fecske a herceg m�sik szem�t, �s elrep�lt vele. Elsuhant a gyufa�rus kisl�ny mellet, �s beleejtette a k�vet a tenyer�be. - De gy�ny�r� �vegcser�p! - ki�ltott fel a kisl�ny, �s nevetve hazafutott. A fecske pedig visszasz�llt a herceghez. - Most m�r vak vagy - mondta -, �gy h�t veled maradok �r�kre. - Nem, kicsi fecsk�m - mondta a szeg�ny herceg -, menned kell Egyiptomba. - �r�kre veled maradok - mondta a fecske, �s elaludt a herceg l�b�n�l. M�snap pedig a v�ll�ra telepedett, �s arr�l mes�lt neki, mi mindent l�tott � idegen orsz�gokban. Mes�lt a piros �biszekr�l, amelyek hossz�-hossz� sorokban �lldog�lnak a N�lus partj�n �s cs�r�kbe kapj�k az aranyhalakat. Mes�lt a szfinxr�l, amely olyan �reg, mint maga a vil�g, a sivatagban �l, �s tud mindent. Mes�lt a kalm�rokr�l, akik lassan l�pkednek a tev�ik oldal�n �s borosty�n l�ncot visznek a kez�kben. Mes�lt a hold-hegyek kir�ly�r�l, aki fekete, ak�r az �benfa, �s egy nagy krist�ly az istene. Mes�lt az �ri�s z�ld k�gy�r�l, amely egy p�lmaf�n alszik, �s h�sz papja m�zeskal�ccsal eteti. Mes�lt a t�rp�kr�l, akik a nagy tavon �ri�s leveleken haj�znak, �s �r�k�s h�bor�t v�vnak a lepk�kkel. - Dr�ga kicsi fecsk�m - mondta a herceg -, csod�latos dolgokat mes�lsz nekem, de nincs csod�lkozni val�bb az emberi szenved�sn�l. Nincs nagyobb titokzatoss�g mint a nyomor�s�g. Rep�lj v�gig a v�ros felett, kicsi fecske, �s mes�ld majd el nekem, mit l�tt�l. �gy a fecske v�gigrep�lt a v�ros felett, �s l�tta, hogy a gazdagok sz�p h�zaikban boldogan vigadoznak, m�g a koldusok ott �ld�g�lnek a kapuk el�tt. Berep�lt a s�t�t sik�torba, �s belen�zett az �hez� gyerekek feh�r arc�ba, amint k�z�mb�sen b�mult�k a fekete utc�t. Egy h�d bolt�ve alatt, k�t kisfi� fek�dt, szorosan egym�s karj�ban, hogy meg ne dermessze �ket a hideg. - Jaj de �hesek vagyunk! - mondt�k. - Itt nem alhattok! - ki�ltott r�juk az �r, s a k�t kisfi� nekiv�gott az es�nek. Azt�n a fecske visszarep�lt, s elmondta a hercegnek, mit l�tott. - Bebor�tottak arannyal - mondta a herceg, fejtsd le r�lam levelenk�nt, �s add a szeg�nyeimnek. Az �l�k azt k�pzelik, hogy az arany boldogs�got hoz r�juk. - A fecske lecsipegette h�t az arany lev�lk�ket, egyiket a m�sik ut�n, m�g a boldog herceg tet�t�l talpig kopott nem lett �s sz�rke. �s az arany lev�lk�ket, egyiket a m�sik ut�n, mind a szeg�nyeknek vitte, �s a gyermekek arca kipirosodott t�le. Nevet�s�k, j�tszadoz�suk felverte az utc�t. - Van m�r otthon kenyer�nk! - ki�ltott�k. Akkor lehullott a h�, s a h�ra j�tt a fagy. Az utc�k mintha ez�stb�l voln�nak, �gy csillogtak �s ragyogtak. A h�zak eresz�r�l hossz� j�gcsapok l�gtak, megannyi krist�ly-t�r, az emberek pedig mind bund�ba b�jtak, �s a kisfi�k piros sapk�ban korcsoly�ztak a j�gen.

A szeg�ny kicsi fecske egyre jobban �s jobban f�zott. De annyira megszerette a herceget, hogy nem akarta elhagyni. Felcsipegette a morzs�kat a p�k ajtaja el�tt, amikor a p�k nem l�tta, �s a sz�rnyaival csapkodott, hogy felmelegedj�k. V�g�l �rezte, hogy nem sok�ra meghal. M�r csak annyi ereje maradt, hogy utolj�ra r�sz�llhatott a herceg v�ll�ra. - Isten veled, dr�ga herceg - suttogta -, ugye megengeded, hogy megcs�koljam a kezedet! - �r�l�k, kicsi fecsk�m, hogy v�gre m�gis elindulsz Egyiptomba - mondta a herceg -, t�ls�gosan hosszan id�zt�l itt, de ink�bb az ajkamat cs�kold meg, mert szeretlek. - Nem Egyiptomba indulok - mondta a fecske. - A hal�l h�z�ba megyek. �s a hal�l, ugye, az �lom testv�re? Azzal ajkon cs�kolta a boldog herceget, �s holtan hullott a l�bai el�. Ebben a pillanatban furcsa roppan�s hangzott a szobor belsej�b�l, mintha valami elt�rt volna. S csakugyan, az �lomsz�v kett�hasadt. Sz�rnyen kem�ny volt a fagy, annyi bizonyos. M�snap kora reggel, a polg�rmester a v�rosi tan�csosok k�s�ret�ben �ts�t�lt a t�ren. Ahogy elhaladtak az oszlop mellett, a polg�rmester feltekintett a szoborra. - Uram Isten! De �t�tt-kopott ez a boldog herceg! - mondta. - �t�tt-kopott, de m�g mennyire! - harsogt�k a v�rosi tan�csosok, akik mindig egyet�rtettek a polg�rmesterrel �s felkapaszkodtak a szoborhoz, hogy megn�zz�k k�zelebbr�l. - Kiesett a rubint a kardj�b�l, elt�nt mind a k�t szeme, �s aranyos k�lsej�t is elvesztette - szolt a polg�rmester -, hiszen koldusabb m�r a koldusn�l! - Koldusabb m�r a koldusn�l! - ism�telt�k a tan�csosok. - �s itt meg �ppens�ggel egy halott mad�r hever a l�b�n�l! - folytatta a polg�rmester. - Csakugyan legf�bb ideje rendeletben szab�lyozni, hogy a madaraknak tilos itt meghalniuk. �s a v�rosi �rnok feljegyezte a javaslatot. �gy azt�n lebontott�k a boldog herceg szobr�t. - Mivel hogy nem sz�p, nem is hasznos t�bb� - jelentette ki a m�v�szetek egyetemi professzora. Azut�n megolvasztott�k a szobrot a kemenc�ben, �s a polg�rmester egybeh�vta a v�rosi tan�csot, hogy elhat�rozz�k mi t�rt�nj�k az �rccel. - Term�szetesen �j szoborra van sz�ks�g�nk - mondta -, �s legyen az az �n szobrom. - Az �n szobrom - mondta mindegyik v�rosi tan�csos �s civakodni kezdtek. �s amikor utolj�ra hallottam fel�l�k, m�g egyre civakodtak. - Milyen k�l�n�s - mondta a munkavezet� az �nt�m�helyben. - Ez a meghasadt �lomsz�v nem olvadt meg a kemenc�ben. Ki kell haj�tani. �s kihaj�totta a szem�tdombra, ahol m�r ott fek�dt a halott fecske is.

- Hozd el nekem a v�rosb�l azt a k�t dolgot, ami a leg�rt�kesebb - mondotta az �r egyik angyal�nak. �s az angyal elhozta az �lomsz�vet �s a holt madarat. - J�l v�lasztott�l - sz�lt az Isten -, mert ez a kismad�r �r�kk� �nekelni fog az �n paradicsomkertemben, �s a boldog herceg az �n aranyv�rosomban dics��t majd engemet.

                                    (Oscar Wilde)

                                          

 A paraszt �s a szam�r

Egy nap a paraszt szamara beleesett a k�tba.
Az �llat �r�kon �t sz�nalmasan b�g�tt, mik�zben a paraszt megpr�b�lt r�j�nni mit is tehetne.
V�g�l �gy d�nt�tt, hogy az �llat m�r �reg �s a kutat �gyis ideje m�r betemetni; nem �ri meg kih�zni az �reg szamarat. �th�vta a szomsz�djait, hogy seg�tsenek. Mindegyik lap�tot fogott �s elkezdtek f�ldet lap�tolni a k�tba. A szam�r meg�rtette, mi t�rt�nik �s el�sz�r r�miszt�en �v�lt�tt. Azt�n, mindenki csod�lat�ra, megnyugodott. P�r lap�ttal k�s�bb a paraszt len�zett a k�tba. Meglepetten l�tta, hogy minden lap�tnyi f�ld ut�n a szam�r valami csod�latosat tesz: ler�zza mag�r�l a f�ldet �s egy l�p�ssel feljebb m�szik. Ahogy a paraszt �s szomsz�djai tov�bb lap�tolt�k a f�ldet a szam�rra, az ler�zta mag�r�l �s egyre feljebb m�szott. Hamarosan mindenki �mult, ahogy a szam�r �tl�pett a k�t perem�n �s boldogan els�t�lt!

Az �let minden fajta szemetet �s f�ldet fog r�d lap�tolni. A k�tb�l kim�sz�s
tr�kkje, hogy ler�zd magadr�l �s tegy�l egy l�p�st. Minden probl�ma csak egy
lehet�s�g a tov�bbl�p�sre. B�rmilyen probl�m�b�l van ki�t, ha nem adod fel,
nem �llsz meg! R�zd meg magad �s l�pj egyet feljebb!

  

 

Az ifj� a visszhangr�l nem tudott, ez�rt amikor a sz�raz faleveleken l�pkedett, a f�k k�z�l j�v� zaj megr�m�tette. Meg�llt �s hallgat�zott. Csend lett, ez�rt �jra elindult. Ekkor ism�t l�ptek zaj�t hallotta kisz�r�dni a f�k k�z�l, ez�rt sietni kezdett, de mindhi�ba, mert az �t k�vet� l�ptek zaja is gyorsult. Meg�llt �s a zaj ir�ny�ba fordult.

- Ki vagy? - k�rdezte.

- Ki vagy? - k�rdezte vissza az ismeretlen.

- L�pj el�! - ki�ltotta d�h�sen az ifj�.

- L�pj el�! - f�rmedt vissza egy hang.

- Te gy�va! - folytatta a leg�ny.

- Te gy�va! - j�tt a v�lasz.

Ekkorra m�r az ifj� tele volt f�lelemmel �s gy�l�lettel. Reszketve �v�lt�tte:

- Gy�l�llek �s meg foglak �lni!

- Gy�l�llek �s meg foglak �lni! - �v�lt�tte vissza az ismeretlen.

A v�gletekig megr�m�