Keresg�ltem a r�gi �r�saim k�z�tt �s ott bukkantam erre a p�r sorra. Nincs �vfordul�ja, de aktu�lis sajnos most is, mert m�g mindig b�rhol, b�rmikor, b�rkivel el�fordulhat hasonl� sz�rny�s�g...
P�r gondolat azok eml�k�re, akik 2004. sz�ptember 4.-�n haltak meg a beszlani iskol�t �rt terror t�mad�sban.

B�r �let�k l�ngj�t kioltotta az a szeptemberi sz�l,
De eml�k�k pisl�kol� l�ngja szeretteik lelk�ben �r�kk� �l...






Sz�gyellem magam...

Csak �l�k a TV el�tt �s szinte b�nultan meredek a k�perny�n t�rt�ntekre. Hallgatom, ahogy a komment�tor besz�mol a t�sz dr�ma legfrissebb h�reir�l. M�r peregnek is az esem�nyek.
N�zem, azt, aminek nem szabadott volna megt�rt�nnie �s m�gis megt�rt�nt. Felkavar� k�psorok.
Fejvesztett rohang�l�s, az arcokon d�bbenet. Hord�gyakat cipel�, rohan� emberek. Tehetetlen�l toporg�, s tal�n im�t mormol� asszonyok. F�rfiak, akik �l�kben elgy�t�rt, sov�ny, als�ruh�ig lemeztelen�tett gyermekeket cipelnek. M�sok itallal l�tj�k el azokat, akiknek szerencs�j�k volt �s ,, csak" a lelk�k s�r�lt.
Mindenki seg�teni akar. Rem�nyked� arcok, akik alig v�rj�k, hogy hozz�tartoz�juk v�gre felbukkanjon, hogy elvihess�k innen messzire, oda, ahol �jra gyerekek lehetnek, azok, akik most �rtatlan gyermeki arcukb�l egy megt�rt feln�tt tekintet�vel n�znek r�nk.
N�zem a k�psorokat �s k�zben l�zasan kergetik fejemben egym�st a gondolatok. Magyar�zatot keresek a megmagyar�zhatatlanra. V�laszt a mi�rtekre.
Mi�rt csin�lj�k ezt? Hogy tehet ilyen sz�rny�s�get, �pesz� ember? �pesz�?! Ember?! K�ts�gbe vonom.
Tehetetlen d�h fojtogatja a torkom. Istenem, ha bel�lem ilyen indulatokat v�ltanak ki a t�rt�n�sek, mit �lhetnek �t azok, akiket k�zvetlen�l �rintenek az esem�nyek?!
Peregnek az esem�nyek. Sajog a lelkem. Azt mondj�k a sz�v, nem f�j. Akkor m�gis mi ez a f�jdalom bennem, mit�l ez a ny�sz�rg� hang, amit hallatok?
Csak k�t nappal ezel�tt, ilyent�jt ezek az arcok tal�n utols� pillant�st vetettek a t�k�rbe, miel�tt �tnak indultak az �vnyit� �nneps�gre. �nnepl�be �lt�zve. Gyermek �s feln�tt egyar�nt. Els�s�k, akik kis sz�v�kben izgalommal k�sz�l�dtek el�sz�r �tl�pni az iskola k�sz�b�t. A nagyobbak, akik tal�n kicsit m�r v�rt�k, hogy �jra tal�lkozhassanak az oszt�lyt�rsaikkal, hogy besz�moljanak a ny�r �lm�nyeir�l. A sz�l�k, akik boldog b�szkes�ggel k�s�rt�k gyermekeiket a tud�s templom�ba, hogy ott csillap�thass�k tud�sszomjukat, hogy megtanuljanak �rni, olvasni, tanulni. Oda, ahol megtan�tj�k nekik a t�rt�nelmet, azt a t�rt�nelmet, amelynek sz�rny�s�geib�l m�g mindig nem tanultunk.
Nem voltunk j� di�kok, hisz �jra �s �jra elk�vetj�k az egyszer m�r elk�vetett hib�inkat.
M�g mindig vannak h�bor�k, m�g mindig d�lnak �rtelmetlen harcok valamilyen eszme, vagy c�l �rdek�ben. S k�zben �rtatlanok halnak meg...
Azt is nehezen fogadom el, amikor a f�rfiak vagy �ppen a n�k is katonak�nt halnak meg, de amikor m�r az �rtatlan civil lakoss�g a c�l, �s f�leg most, hogy gyerekek, az azt�n t�nyleg felh�bor�t.
A k�perny� el�tt �lve k�vettem az esem�nyeket, �s m�r el�re f�ltem, f�ltettem azokat, akik b�rmilyen kapcsolatba ker�ltek a t�rt�n�sekkel.
Elk�pzeltem a hozz�tartoz�k tehetetlen rem�nyked�s�t, akik ott virrasztottak szeretteik k�zel�be, hogy min�l k�zelebb legyenek hozz�juk. H�ny csal�d �lete �llt meg azon a bizonyos napon? Hisz nem �rdekelte �ket, sem a munka, sem az �hs�g, sem a pihen�s, csak n�zt�k az iskol�t �s valami csod�t v�rtak, valami csod�t rem�ltek, valami kapaszkod�t kerestek. Hangtalan im�t mormol� ajkak, rem�nyked� tekintetek, de mindegyik szem�ben ott �l a d�bbenet. Reszketve v�rt�k, hogy v�ge legyen ennek a gyal�zatnak, hogy v�gre �jra oltalmazhass�k, szerethess�k azt, akik most, nem messze t�l�k, m�gis el�rhetetlen messzes�gben kiszolg�ltatva n�h�ny terrorista k�ny�nek-kedv�nek az �lt��rt k�zd.
�hesen, szomjasan, h�s�gt�l szenvedve. Nem a tud�sszomjt�l, hanem igazi szomj�s�gt�l gy�t�rve. F�lelemben, retteg�sben. Azt elk�pzelni sem tudom, mit �lhettek �t a falakon bel�l rekedtek. Kiszolg�ltatva, az iszonyatos h�s�g ellen�re is remegve. Mi j�tsz�dhatott le a gyermekek lelk�ben, akiket eddig vattapuhas�g� gondoskod�s, szeretett vett k�r�l. Most nem volt biztons�got ny�jt� k�z, melybe kapaszkodva, kijuthattak volna arr�l a sz�rny� helyr�l. Nem volt simogat� k�z, mely lesim�tja arcukr�l a retteg�st. Nem volt vigasztal� mosoly, amely, a szeretet meleg�vel sz�r�tja fel k�nnyeik nyom�t. Nem volt semmi, csak a f�lelem, a kiszolg�ltatotts�g. Csigalass�s�g� �r�k, percek. Nem volt alv�s, mely legal�bb �lmukba elrep�thetn� �ket oda, ahol m�g minden j� volt. Csak sz�ttaposott gyermekkori �lmok voltak.
Ott abban a k�t napban feln�ttek. M�r tudt�k, hogy milyen a vil�g.
Leck�t kaptak. Kegyetlen leck�t.
�k is v�rt�k a csod�t, a seg�ts�get, ami kiviszi �ket onnan, �s biztons�gba juthatnak.
De nem t�rt�nt csoda.
Sokak sz�m�ra nem volt ki�t. Meghaltak. Gyermeki �rtatlans�gukban. �rtelmetlen�l.
N�zem a t�l�l�k arc�t. K�nnyt�l, v�rt�l maszatos arcukat. Nincs rajtuk megk�nnyebb�l�s.
Valahol m�lyen, tal�n �r�kre bel�j�k �v�dott a retteg�s. K�z�ny, f�jdalom,, f�lelem, retteg�s �s valami meg nem nevezhet� pillant�s n�z vissza r�nk, ezekb�l a szemekb�l, melyekb�l a huncuts�gnak, a boldogs�gnak kellene ragyogni.
N�zem az arcokat, �s s�r�s fojtogat. Sz�gyellem magam. Sz�gyellem, hogy �n is azok k�z� a feln�ttek k�z� tartozom, akik nem tudj�k megakad�lyozni, hogy ilyesmi megt�rt�njen.
Sz�gyellem magam, mert ember vagyok...