A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni és megkeresni őt.

- Nem engedélyezem - mondta a tiszt. - Nem akarom, hogy kockáztasd az életedet egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.

A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:

- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőtöket elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet ?

- Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló. - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz ."

 "Egy öttagú család pihent a parton. A gyerekek az óceánban fürödtek, és homokvárat építettek, amikor a távolban feltűnt egy töpörödött öregasszony. Szürke haját fújta a szél, ruhája pedig koszos és rongyos volt. Valamiit mormolt magában, miközben a szatyrába pakolta a földről felszedett dolgokat.

A szülők magukhoz szólították a gyerekeket, és azt mondták nekik, hogy maradjanak távol az öregasszonytól. Amint le-lehajolgatva és szedegetve elhaladt előttük, rámosolygott a családra. De az üdvözlése válasz nélkül maradt.

Később tudta csak meg a család, hogy a töpörödött öregasszony azt tűzte ki élete céljául, hogy felszedje az üvegdarabokat a homokból, nehogy a gyerekek megvágják a lábukat."

A cipő

Gandhi egy ízben épp felszállt a vonatra, amikor az egyik cipője lecsúszott, és a vágányra esett. Nem tudta felszedni, mert a szerelvény közben elindult. Utitársai elképedésére, nyugodtan levette a másikat is, és a párja mellé hajította. Az egyik kísérője megkérdezte, miért tette ezt.

- Az a szegény ember, aki majd megtalálja - mosolygott Gandhi -, így használható lábbelihez jut.

Az ifjú a visszhangról nem tudott, ezért amikor a száraz faleveleken lépkedett, a fák közül jövő zaj megrémítette. Megállt és hallgatózott. Csend lett, ezért újra elindult. Ekkor ismét léptek zaját hallotta kiszűrődni a fák közül, ezért sietni kezdett, de mindhiába, mert az őt követő léptek zaja is gyorsult. Megállt és a zaj irányába fordult.

- Ki vagy? - kérdezte.

- Ki vagy? - kérdezte vissza az ismeretlen.

- Lépj elő! - kiáltotta dühösen az ifjú.

- Lépj elő! - förmedt vissza egy hang.

- Te gyáva! - folytatta a legény.

- Te gyáva! - jött a válasz.

Ekkorra már az ifjú tele volt félelemmel és gyűlölettel. Reszketve üvöltötte:

- Gyűlöllek és meg foglak ölni!

- Gyűlöllek és meg foglak ölni! - üvöltötte vissza az ismeretlen.

A végletekig megrémülve, barátunk futásnak eredt és hazáig meg sem állt. Otthon elmesélte édesanyjának, hogy mi történt vele. Az elmosolyodott, és így szólt:

Menj vissza fiam és tégy úgy, ahogy én mondom neked!

Az ifjú meghallgatta a tanácsokat és visszatért az erdőbe. Odaérve bekiabált a fák közé:

- Én a barátod vagyok!

- Én a barátod vagyok! - válaszolta a hang.

- ÉN SZERETLEK! - folytatta barátunk.

- ÉN SZERETLEK! - jött a válasz.

Miként ebből a történetből is kitűnik, az, hogy sérelmeink és szenvedéseink okai a külvilágban vannak, minden esetben csak látszat. Az igazi okok bennünk, a tulajdonságainkban vannak, és ha azt akarjuk, hogy sorsunk és a külvilág viszonya hozzánk megváltozzanak, akkor nekünk magunknak kell megváltoznunk. A történet azt is elárulja, hogy a változás kulcsa a mindent átfogó, érdektelen szeretet. A kulcs megvan, de hogy alkalmazzuk azt, vagy nem, az már rajtunk múlik.

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakának közelébe volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Megtudta, hogy az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte oket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belso ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.