Vivaldi: C-dur hegedűverseny, Op8 No12 - Largo
Játékidő: 3 p. 44 mp.
Re-Tao

Itt vagyok...
eljöttem hozzád, kedvesem,
hogy ami eddig két út volt,
mostantól egy legyen.
Ha Te is akarod
fogd meg kezem,
s induljunk el.
Tegyünk sok-sok lépést együtt
egymásért, gyönyörűségünkre.
Járjunk az utcán komolyan.
Kergetőzzünk, mint a gyerekek.
Mosolyogj rám, kedvesem.
Amíg én dalolok,
gyere ide hozzám,
s fuss el, hogy újra ide jöhess!
Tárd ki karod,
add nekem illatod...
Menjünk a konyhába
tegyük a dolgunkat
és a kertben
hajladozzunk a virágokkal,
s ha este lesz
fésüld meg éj-hajad
és menjünk aludni,
szépeket álmodni.
Érintsük egymást,
hogy legyen folytatás.
Azután tágas ruhákban járj,
emeld szép fejed,
büszkén mosolyogj.
Titkokat tudóan,
boldogságba feledkezve.
Simogasd Őt - magad,
s engem is...
S ha letelt az idő
és eljön hozzánk Ő,
öleld magadhoz
ha sír, énekelj neki
ősi dalokat a holdról
és a szabadságról,
hogy nevessen,
hogy csendes álma legyen
és neked is...
Fogd kis kezét
tápláld szent testeddel
sétálj vele, kergetőzz,
mint egykor velem.
Mesélj neki tündérmeséket,
hogy mindig nevessen,
hogy csendes álma legyen
és neked is
kedvesem...
Majd engedd el,
mert szárnyai nőnek,
s repülni szeretne.
Mellettünk, mellőlünk
ki a világba,
hol hite szerint
szárnyas tündérek élnek
s ha tollát szegik
és visszatér
mesélj neki szépet.
Tündérmeséket,
hogy nevessen,
hogy csendes álma legyen
és neked is
kedvesem...
S ha majd végleg elrepül
fogd meg kezem
mint régen, a kezdetekben
- lásd, a hegedűt is leteszem -
nézzünk kicsit hátra
s messze előre
s ha már hajlott is a hátunk
ha nehéz is a lépés
nem baj
csak fogd kezem
úgy minden könnyebb
az ismerős-ismeretlen is
mi előttünk, messze van...
fogd meg kezem
és menjünk,
mert hívnak a többiek
túl a földi homályon
ugye, hallod a hangjukat
kedvesem?...
lassan elfogy az út
megérkezünk
látod, kéz a kézben
nem is volt ez olyan nehéz,
el se fáradtunk
s még a cipőnk sem kopott el
kedvesem...
már csak egy kicsit kell mennünk
s ha valaki - ki itt marad -
nézne minket
nem látna semmi különöset
csupán két árny-alakot
kik néha szétválnak
néha egyek lesznek
kik lassan párába vesznek
majd elnyeli őket a homály.

Ez a költemény letölthető és meghallgatható Kajati István előadásában ide kattintva (mp3 - 4Mb)
A költemény aláfestése Vivaldi ugyanilyen című munkája.

Hangtalan mesék

Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval

mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél

Hivatalos telefon

Egyik nap telefonáltam
valami hivatalos ügyben,
s te odajöttél hozzám
csak úgy - szerelemből
leültél az ölembe,
fejedet a vállamra hajtottad
éreztem a hajad illatát,
és a meleget, ami te vagy...
a telefon egyszerre lényegtelenné vált
- azért elintéztem -
s amikor letettem a kagylót,
átfogtam a derekadat,
arcomat a hajadba temettem,
és becsuktam a szemem.
Te fészkelődtél még egy kicsit.
majd ültünk csendben.
mozdulatlanul.
a világtól távol
(meddig?)
sokáig
az örökkévalóságig...

Hangtalan szavak

Csitt!
Ne szólj, kedvesem!
ujjam ajkadra teszem,
hogy ne mondj
semmit sem,
mert elég a fény,
s a szemünk,
mi látni enged téged,
és a mozdulat,
mellyel hozzád lépek,
s amikor elérlek,
ajkad lezárom...

Csitt, kedvesem!
ajkam ajkadra teszem,
hogy a hang
ne sodorjon el
tőlem - tőled.
hogy a szó
ne takarjon el
előlem - előled
most a csend beszél
nekem - neked
most valami kezdődik
életem - életed...

Csitt, kedvesem!
csak még egy kicsit.
s amikor ajkunk
már elmondott mindent.
feloldom a zárat.
s feloldod te is.
mert eljött az ideje
a boldog kacagásnak.
a könnyeknek.
a nyárnak...

de addig:
Csitt, kedvesem!
beszélgessünk
szavak nélkül.
szerelmesen.

Ő

Ugye jó a csend,
ugye jó a magány,
ugye az is jó, ha néha
jön valaki,
aki már nem is olyan talány,
s akkor örül a szíved,
bár néha szenvedsz,
de mégis van valaki,
aki az Életed.

Ugye az is jó, hogy nincs mindig csend,
ugye jó a hang, a csacsogás,
ugye jó hallani a hangját,
s látni Őt...
ugye jó a Társ,
ha néha szenvedsz is,
de mégis van valaki,
aki a tiéd, aki más.

Ugye jó ránézni,
hallgatni szavát,
s látni bűvös haját,
mint lebben feléd
ugye jó érezni illatát
betelni vele nem lehet,
s Ő bárhova elmehet,
te érzed szívedben
a lehelletet,
mi drága bensejéből
jött elő,
s ennél fenségesebb,
ennél gyönyörűbb létező
nincs,
mert ez Ő!

Ugye minden Ő
más nincs a földön,
más nincs az égen,
más nincs kívül,
s belül,
a test,
a lélek,
a szív,
az ész,
az érzés,
a létezés,
a le nem írható
Ő
ki csak Istenhez
hasonlítható -
vagy nagyobb...

Isten érti ezt,
nem ítél,
hanem boldog és szeret,
mert én is boldog vagyok,
nem számít semmi,
sem föld, sem csillagok,
mert itt van Ő,
ki mindennél nagyobb
Isten érti ezt,
mert ő is szeret,
s ki szeret,
érti ezt.

Add drága kezed,
s menjünk el, messzire,
sétáljunk ki a világból
oda,
hol
nincs csend,
nincs magány,
hol,
mindenki szeret.

Dosszié a szerelemről

Dosszié lett a szerelemből
tele papírfecnikkel, képekkel és álmokkal,
reményekkel, örömökkel, tévedésekkel...
és itt egy fax is az Ő kézírásával:
a legdrágább kincs nekem!...

Amikor megszerettelek,
dossziét nyitottam,
mint a jó hivatalnok,
hogy később is megtaláljak mindent,
ami Rólad szólt,
hogy amikor 20 év múlva
együtt nézzük át az álmokat,
a boldog bizonyosság melege
éltessen minket,
hogy azt mondhassam mindenre,
minduntalan: "Nézd, Kedves! Emlékszel?",
mint egy gyerek,
kinek minden új, amit meglát,
mint egy hálás gyerek,
alázattal,
szerelemmel
fogjam szent kezed,
szolgáljam életed
minden percét,
mi még hátra van...
lesni mosolyod,
érteni szavad,
s mindened,
mi ki nem mondható gondolat
együtt olvasni a szép mesét,
amit a dosszié mesél,
s nézni egy-egy képet - Téged
emlékezni a régre,
mikor úgy hittem: soha el nem érlek,
s most mégis itt vagy velem,
egyetlenem,
szerelmesem...

A fakó papírok a mi Könyvünk
Rólad szóló drága Evangélium
a sötétségről - mikor nem érhettelek
a teremtésről - mikor először fogtam szép kezed
a vándorlásról, harcokról és győzelmekről - mikor követtelek
a kétségekről és szenvedésről - mikor elvesztettelek
s a Megváltásról - mikor visszatértél, s a két út újra egybe lett.

Nézd, Kedvesem!
Életem!
Mindenem!
milyen szép voltál akkor,
s milyen szép vagy most...
kinevetjük az éveket,
mert megnyertük a csatát,
elnyertük az Életet
együtt
örökké
túl az időn...

Minden a miénk, mi létezett
s mi létezni fog,
mert Te minden vagy
a nap érted melegít
a föld érted forog
s a szív megáll,
az elme támolyog,
mert fel nem fogható,
hogy itt vagy velem...
s mégis igaz,
hisz érzem: fogod kezem,
Életem...
Mindenem...
Szerelmesem...

Ne tovább, szavak!
ne tovább, gondolatok!
mert Te velem,
s én Veled
egy és örök vagyok.

Örök várakozás

Várni valakire
- ki én vagyok -
keresni egy életen át
akkor is
ha a remény már elhagyott
átjárni világokon
mozgó halottként
az élők között
követni őket
- mint az árnyék -
az emberek mögött
s ha feltűnik
és úgy hiszem, megtaláltam
máris tovaszáll
mert hamisra vártam

várni valakire
egy életen át
s ha feltűnik
kezem nyújtom felé
megfogni kezét
majd elengedni
mert ő már egy másiké

várni valakire
figyelni
mint az éber állat
ki zsákmányt szimatol
s ha feltűnik
rohanni felé
rámosolyogni
hátha ő az
akit keresek
életeken át
hátha visszamosolyog
s nyugalmat lelek
hátha nem voltak hiábavalók
a leélt nyomorult életek
hátha nem is akkora a vétkem
hogy magamat
örök magányra ítéljem
hátha kivezet engem is
ki mindenkit vezet
mert úgy gondolja: elég!
s elküldi
akire várok
és véget ér
az időtlen szenvedés

s ha feltűnik
és kezem nyújtom felé
nem lesz hamis ígéret
ostoba remény
és kézfogásunk majd
örökké tart
és a vándorút véget ér.

Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordít'ni:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordít'ni:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Vágyak

Aludni...
hosszan, csendesen
nem álmodni, nem látni
ki fontos nekem
nem örülni, nem vágyni
nem szeretni...
csak feküdni mozdulatlanul
semmit sem érezni
csak a semmit élvezni
mert most az a jó
az a békesség
az a derű
az a teljesség.

Aludni...
hosszan, ezredéven át
elbújni Előle
ki úgyis mindent lát
hátha másfele néz
vagy eltakar a sötét
a szeme elől.

Aludni...
egyedül...
csendben...
észrevétlenül...
elrejtőzni...

Aludni...

2002. december 3.

Néha

Néha hiányzol,
néha nem gondolok rád,
néha hallom hangod,
néha látom kis szobád
néha mennék,
néha aludnék,
néha mondanám,
mit mondani nem merek,
pedig nem nagy dolog,
csak annyi,
hogy van valahol
valaki, ki nagyon szeret.

Rodrigo: Concerto de Aranjuez - Adagio
játékidő: 11 p. 19 mp.
Yong

Én most elmegyek,
mert időm lejárt
ne tarts vissza,
kedvesem,
mert veled maradnom
nem lehet
mennem kell,
bármennyire fáj
utamon
vissza nem fordulhatok,
hogy lássalak,
s te is láss megint...
nem térhetek vissza hozzád,
nem repülhetek karjaidba,
mint régen annyiszor,
s te sem szaladhatsz felém,
hogy felkapjál,
mint a forró parti szél
a könnyű homokot,
s visszavigyél oda,
hol boldogság lakoz
nem nyújthatom kezem,
hogy erősen fogj,
s ne adj oda senkinek...
elmegyek,
mert mennem kell
kedvesem,
ne szólj,
ne nézz,
ne mozdulj,
mert meghalok,
s velem te is...
elmegyek,
mert időm lejárt,
s amíg a távolba lépkedek,
integess felém,
zengjél búcsú-éneket,
mert elmegyek,
s többé vissza nem jöhetek
hozzád
ide...
nézd, már hív az út,

lidércek tánca bíztatóan int,
ígérnek csalfa szépet
(téged)
csak menjek már
- ó, a hangjuk hogy éget!
védjél meg, kedvesem!
ne engedj közéjük,
szerelmesem,
mert félek
tőlük,
magamtól
félek... -
lidércek tánca
megbűvöl,
mint szerelmed egykor
s most,
de ők erősebbek
nálunk,
a világnál,
Istennél
erősebbek,
hát mennem kell,
s te nem jöhetsz velem,
kedvesem...
most - nem,
de
ha majd az árnyak elnyelnek teljesen,
s szíved már nem érez semmit sem,
ha hiába nyúlsz felém,
s már csak emlék leszek
lelked rejtekén,
ha letelt a te időd is,
kedvesem,
jer vissza ide,
hol most a búcsú helye van,
s indulj utánam,
gyorsan,
erővel,
szívvel,
szerelemmel,
mert elérsz!...
várok rád,
kedvesem,
szerelmesem,
életem

várok rád örökké,
mert ahova én megyek,
az élet ott örök,
s a szerelem is...
indulj el akkor, ne késlekedj,
lépj át az árnyakon,
repülj világokon át
selyem szárnyakon,
s meglásd,
Fényt találsz,
'hova érkezel,
s engemet,
szerelmemet,
Életet,
hol a kettő egybe lett
akkor,
örökké...

számold a perceket,
kedvesem,
számold szíved hangjait,
s ha kitelt a bűvös mennyiség,
ha azt hallod
mélyről,
messziről:
"ne tovább, itt már elég!"

akkor

lépj az útra,
kövesd lábam nyomát,
s ha őket csókkal illeted
- tudom, majd ezt teszed -
látni fogsz engem is,
és az utat,
mi hozzám elvezet
s ha lábaim nyomát
könnyeiddel töltöd meg,
abból tiszta forrás fakad,
'mi táplálni fog,
míg járod utadat
felém
nem kell erő,
nem lesz küzdelem,
nem lassít kétség, félelem,

mert fényes lesz az út,
puha,
meleg,
egyenes,
- mint én -
felém
mikor most elmegyek,
egy-egy kis Fény-magot
utamon elvetek,
mik fákká nőnek fel,
hogy utadon ne tévedj el,
amikor elindulsz
felém
arcod ragyogni fog,
a kisarjadt gyémánt-csillagok
mesélnek neked szépeket
rólam,
s ha kérded őket,
mindegyik felel,
mert erre jártam
egyszer, régen
- mennem kellett,
mert elraboltak,
mint a mesékben,
ugye, emlékszel,
kedvesem? -
és táncolni is fognak
a csillagok,
és szemük boldogan ragyog
- majd meglátod, kedvesem -
mert ők már tudják,
hol vagyok,
s hamarosan te is megtudod -
ahol a Fény a legnagyobb,
ott vagyok,
és ott leszel te is hamar,
csak ne térj le az útról,
s kérdezd őket,
mindegyik boldogan felel,
s válaszuk édes lesz neked,
mert szavaik remény - felém,
és szíved könnyű dalt énekel:
"enyém... enyém..."

indulj,
kedvesem
várlak,
szerelmesem,
életem...

Acélhíd

Túl életen, túl halálon
a szerelmet megtalálom
s benne Téged, Kedves
ki most még csak álom
de való lesz egyszer
tudom, érzem, látom!
az nem lehet, hogy ne így legyen!
mert szeretlek végtelen'
jobban, mint életem
s ez végtelen isteni erő
mi győzni fog mindenen
győzni életen
s győzni vad halálon!

A két szívű asszony

- Nézd, Kedves – szóltál egy napon,
s angyal-arcod mosolyog -
Itt van egyik szívem,
mely mindkettőnkért dobog.
S ott a másik, alant,
a Tündér-kapu felett.
Még nem hallik édes hangja,
de halk dobbanásait
szívem, itt fent, oly örömmel hallja!
Lásd, nekem két szívem van most...
Tudtad te ezt a csodát?
Isten adott egyet,
s Te adtad párját - szerelmünk zálogát.
Az egyik szív egészen enyém,
a másik kedvesebb nekem:
közös "szerzemény"
Isten adta, mely fenn dobog
s mi lent muzsikál,
te adtad, Kedves, mindenem!